December elején a szél már harapósabb kedvvel fújta a havat a fenyvesek ágai közé. Fót határában, ahol a Somlyó kezdődik, volt egy öreg erdészház, amelynek kéményéből egész nap vékony füst szállt az ég felé. Bent, a cserépkályha melegében egy kisfiú, Marci, az ablaküveget törölgette, hátha megpillant valamit a szürkületben. Szerette volna látni a Mikulást, de nem úgy, ahogy a könyvekben írják, hanem a maga valóságában.
A kályha pattogott, a narancssárga fények táncoltak a falakon. Marci nagyapja a székében ülve farigcsált valamit, egy apró, fából készült lovacskát csiszolt éppen.
"Látod fiam, a Mikulás nem repül, ahogy sokan hinnék" - szólt a nagypapa, miközben a reszelő halk szisszenéssel járt a fa felületén. "Ő azon az ösvényen jön, amelyiken mi is szoktunk sétálni vasárnaponként. Csak sokkal csendesebben, mint azt bárki gondolná."
Marci türelmetlen volt. Odakint a sötétség szinte elnyelte a tájat. Néha egy-egy bagoly huhogása törte meg a némaságot, máskor a fák recsegése hallatszott, ahogy a hideg munkálkodott rajtuk. A kisfiú már majdnem feladta, amikor egy tompa koppanást hallott a terasz felől. Olyan volt, mintha valaki megbotlott volna, vagy egy bot végződése ütődött volna a deszkához.
Óvatosan közelített az ajtóhoz. A szíve a torkában dobogott, de a kíváncsisága nagyobb volt a félelménél. Lenyomta a kilincset, és a hideg levegő azonnal a szobába ömlött, magával hozva a tél illatát. Senki sem volt ott. A hó azonban, ami alig egy órája hullott, most finoman be volt taposva.
Egy nagy lábnyom vezetett a lépcső aljától egészen az ablakig, ahol Marci az előbb még kifelé kémlelt. Sőt, ott feküdt valami a párkányon. Egy kis mikuzlászsák, amelyből mézeskalács illata áradt.
Marci nem találkozott vele, mégsem volt csalódott. A nagypapa mosolyogva figyelte, ahogy a kisfiú a zsákot a kezei közé veszi.
"Látod" - mondta az öreg, miközben letette a kész lovacskát az asztalra. "Ő nem a zajt kedveli, hanem a figyelmet. Aki észreveszi az apró jeleket, annak sosem marad üresen a szíve, még akkor sem, ha a Mikulás lába nyoma hamar elolvad a tavaszi napfényben."
Az éjszaka hátralevő részében Marci mélyen aludt, a párnája alatt a kis fából készült lovacskával és a szívében a bizonyossággal, hogy a dolgok akkor is léteznek, ha nem látjuk őket minden pillanatban. A ház körül a szél elcsendesedett, az erdő pedig tovább őrizte titkait a csillagos ég alatt.